Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A farkas

2013.03.24

 

A farkas

Kipp-kopp, kipp-kopp. Ezernyi koppanás hallatszik a Valhalla köves utcáin, miközben a harcosok épp álmaik legvadabb mulatozásaira sietnek. Nem is baj, az itteniek egytől egyig, mindannyian megérdemelték a katonák paradicsomát, és bár testüket nem a régi harci dísz borítja, még most is bátran kiállnának az ellenség elé. Még mindig ugyanazok a hősök.

Mennyei szózatként kopognak Krigaren léptei az öreg utcákon át. Persze nem csak az ő léptei, a több évezred harcosai is hátrahagyták már lábnyomukat, mégis gyönyörű világ ez. Ez a Valhalla. Nem is kell rajta csodálkozni, azon még inkább, hogy az itteniek nem szeretik. Hajdanán, amikor az istenek elküldték e szent földre az első harcost, akkor aranyozott világot ígértek nekik. De nekik nem kellettek az arany kövezet, a gyémánt ég, vagy bármi más. Hősök, akik még a paradicsomban se pihennek. Nem pihennek, nem kérnek gazdaságot.

Ezt a mítoszt Krigaren is ismerte. Bár a legfiatalabbak közé tartozik, műveltsége messze nagyobb a többieknél. Eredetileg druidának készült, csak aztán a háború megzavarta a készületeket és katonának állt, hogy hazájáért harcolhasson.

Mindig lenyűgözte Thor és Loki kalandjai, a Sigurd történetek és az istenek mindennapi élete. Az áldozatok és az ünnepnapok is mindig a kedvencei közé tartoztak. Mégse tartozott az istenfélők közé, nem félt a koboldoktól, az óriásoktól vagy az ártalmas szellemektől. Ezért történhetett meg, hogy halálakor bajtársaival együtt nevetett Fenrir lánca fölött.

A farkas, akit házasságtörő óriás nemzett, egy szörnyeteg, most itt erőlködék nehéz rabláncain. Ő a legerősebb mind közül és most itt fetreng kiszolgáltatottan, mint egy sebzett veréb.

Szívesen elmélkedett volna tovább, de lassan a csarnokhoz ért. A Valhalla közepén találhatjuk meg a csarnokot: ide érkeznek a harcosok haláluk után, ahol mindig ünneplő tömegek, friss mézízű sör és a legporhanyósabb hús várja az érkezőket. Ez nem agy átlagos csarnok volt: Falai a legerősebb kardokból fonódott össze, teteje pedig a legnagyobb pajzsokból, amit ember valaha is láthatott.

Milyen érdekes. Kihalt minden.  Nem látja az ünneplő tömeget. Lehet hogy megunták! Gondolta viccelődve. Nevetése azonban hamar elállt, ahogy meglátta a szörnyű látványt.

Halál. Csak a halál villant meg szeme előtt. Ott feküdtek előtte a legnagyobbak, s ő tehetetlenül nézte a hulla hegyeket. Nem tudta mit gondoljon, mikor megfogta egy sebesült a lábát.

- Fiam, felébredt!. A fenevad széttépte a láncot... Elkezdődött a háború... Az ég sötétbe borult, Az égitestek eltűntek...az óriások az istenek ellen vonulnak... Egy felsőbbrend harc kezdődött el, itt már nem tehetünk semmit.

Egy lélek kihúnyt, egy másik felgyúlt. Krigarent megtöltötte a fény, hajtja a becsület, a bosszú és a büszkeség. Fogta a kardot, fogta a pajzsot és megindult. Betér a csarnokba, a halál csarnokába. Előtte a fenevad, szeme lángolnak, majd megvakul. Megindul. Megy, megy, a farkas csak áll és várja áldozatát. Egy kardcsapás és halott! De nem. Már nem Krigaren, már csak bábu. Máris Fenrir fogai között van és a kard semmit se ért. Élete, halála egy szekundum alatt ért véget. Nem győzhetett, mégis győzött. Győzött a becsület, a büszkeség, győzött a fény.

Kitartás!

Anonymus Hungarus